Húsvéti várakozás

A legváltozatosabb ünnepünk a Húsvét, több szempontból is!

Dátum szerint mindig más időpontra esik. A századokon át zajló húsvéti időszámítás körüli vitát a Kr. u. 325-ben megtartott niceai zsinaton sikerült lezárni. A határozat a tavaszi napéjegyenlőség napját március 21-re rögzítette, és úgy rendelkezett, hogy a keresztény húsvét ünnepét az ezt követő holdtölte utáni vasárnapon kell megtartani. Ha a holdtölte és a napéjegyenlőség napja egybeesne, akkor a következő telihold az úgynevezett húsvéti hold, mert az ünnep csak a tavaszi napéjegyenlőség után tartható meg.

Számomra igen különleges lesz az idei húsvét dátum szempontjából, ugyanis 54 évvel ezelőtt, amikor megszülettem éppen Húsvét volt, és idén is a születésnapomra esik az ünnep.

Nagyon sokat kopott sajnos az ünnep hagyománya az emberek számára, egyre több embertől hallom, hogy a hosszúhétvégét wellness-szállodákban, illetve külföldön töltik. Szerencsére a Mi községünk katolikus beállítottságú és a legtöbben maradnak a régi hagyomány tiszteleténél, így nem esik nehezünkre vasárnap reggel a Szent Misén kiskosárral a kezünkben közösen imádkozni, ételt –italt szenteltetni a családunkkal.

A gyerekeknek nagyon izgalmas ez az ünnep. Nagyon sok éven át én is minden húsvét hétfő reggel Józsikával elindultam meglocsolni az ismerős lányokat, asszonyokat, hogy nehogy elhervadjanak, ezzel is átadva a hagyományokat, mint ahogy a feleségem Marika közösen festett igazi hímes tojást Gabikával, amit nagy örömmel adtak a locsolkodóknak.

Tudom, hogy ezek a régi dolgok már egyre jobban feledésbe merülnek a 21. században, de mégis jóleső szívvel gondolunk vissza ezekre az évekre.

Nagyon szeretek a nagyhéten végig menni a falunkon, mert ilyenkor Mindenki igyekszik erre az időszakra saját lehetőségéhez mérve a legjobban rendbe rakni a portáját és az udvarát.

Geszteréd község lakói számára biztos vagyok benne, hogy a legjobban várt dolog a húsvéti ünnepben a feltámadás.

Minden Kedves Olvasónak és Családjának Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!

Szabó József polgármester