2016. március 8. - Nőnapot ünnepeltünk

A Nőnap a tavasz egyik legszebb ünnepe. Jó alkalom a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésére,  amelyet a legtöbb férfi komolyan vesz, a hölgyek pedig szívesen fogadják. Az immár 109 évre visszavezethető, a női egyenjogúság kiharcolásával összefüggő jeles nap mára csupán virágos, kedveskedős megemlékezéssé vált.

Geszteréden már második éve az előzőekhez képest eltérő módon ünnepeljük ezt a napot. Az idén egy órás operett műsorral kedveskedtünk a községünkben élő hölgyeknek, majd ezt követően minden megjelent hölgy egy cserép virágot kapott ajándékba, amit az Önkormányzat Képviselő-testülete- és a helyi Egyesületek férfi tagjai nagy örömmel adtak át.

Örömmel vettük észre, hogy a tavalyi évhez képest idén még többen voltak. Reméljük, jövőre még többen eljönnek és ilyen örömmel fogadják tőlünk, férfiaktól ezt a kedveskedést. Ez is bizonyítja, hogy egy jó hagyományt teremtettünk.

                Tisztelettel:

                Szabó József polgármester